Rólunk

Nyomtatóbarát változatOldal küldése ismerősnek


Bemutatkozás


A Szociális Innováció Alapítvány a Kelet-európai Térség Fejlesztéséért az esélyegyenlőséget, a társadalmi szolidaritást és a minőséget tartja fő értékeinek. A SZIA 1997-ben alakult Budapesten. Célja a nonprofit szektor fejlesztésén keresztül a társadalmi összefogás és érdekérvényesítő képesség erősítése. 2007. április 16. óta a Nonprofit Vállalkozásokért a Népjóléti Szférában Alapítvány a SZIA-val összeolvadva, annak keretén belül folytatja működését.


A SZIA magáénak vallja a szolidaritást, mint alapvető elvet és értéket a társadalmi és üzleti életben egyaránt, amelyen keresztül egyre szélesebb körben lehetővé válik a társadalmi igazságosság megvalósulása. Ügyfeleink között szerepelnek a magyarországi civil szervezetek éppúgy, mint jelentős hazai és nemzetközi cégek, helyi önkormányzatok.


Tevékenységünk legfontosabb hajtóereje a civil kezdeményezések erejébe vetett hitünk, amely vallja, hogy a demokrácia megvalósulásának egyik alapvető feltétele a civil szervezetek sikeres működése.



Szervezetünk


A SZIA tanuló szervezet, ez tesz minket odafigyelő, dinamikus, kreatív és megbízható partnerré. Nyitottak vagyunk a valamennyi lehetséges forrásból eredő friss ötletekre. A tanulás a hajtóerő a szervezeten belül; az a motor, amely a lehetőségei szerinti legkiemelkedőbb teljesítmény elérésére hajtja a szervezetet. A tanulás az egész szervezetet átható gyakorlat, amelynek során folyamatosan fejlesztjük a csapatmunkát és ösztönözzük munkatársaink egyéni kezdeményezéseit.


Küldetésünk


A nonprofit szektor szereplőinek felkészítése a minőségi munkavégzésre, s ez által látható, értékelhető és megbízható partnerré tenni a forprofit szektor számára.


Munkatársaink


Munkatársaink olyan változatos szakmai háttérrel rendelkező szakértők, akik széleskörű tapasztalatokkal rendelkeznek ezen a téren. Dinamikus és interaktív együttműködés során csapatunk elméleti tudással kombinált szakmai tapasztalatot kínál ügyfeleinek. Szervezetünk munkáját a Szociális Innováció Alapítvány kuratóriuma irányítja, akik felelősek a stratégiai irányvonalak kidolgozásáért és felügyelik a működést a kitűzött célok vonatkozásában.


Tevékenységünk középpontjában olyan stratégiák és működési megoldások kialakítása és elterjesztése áll, amelyek egyaránt megfelelnek a non- és forprofit szektor számára. 2009. január 1. óta tevékenységünket a saját fejlesztésű SZIA Minőségi Modell keretében végezzük.


Az ÖN-KOR-KÉP 2009. évi 11-12 számának Esélyek és lehetőségek című melléklete részletesen foglalkozott a Szociális EXPO 2009. rendezvénnyel.


A megjelentetést ez úton is köszönjük.


A mellékletre kattintva elolvashatják a SzIA képviselőjével készített interjút.


 


A SZIA Kuratóriuma


Dr. Hegyesi Gábor, elnök


Dr. Talyigás Katalin, ügyvezető


Dr. Visy Erzsébet


Dr. Gáthy Vera


Dr. Széman Zsuzsa


Dr Gayer Gyuláné


A SZIA Felügyelő Bizottsága


Benjáminné Dr. Szigeti Magdolna, elnök


Szunai Miklós


Császár Judit


Munkatársaink


Dr. Talyigás Katalin, ügyvezető


Dr. Bíró Szabolcs


Olti Kata


Csizmás Attiláné, Klári


Vadas Zsuzsanna, könyvelő


Elérhetőségeink


Levélcím: 1134 Budapest, Tüzér u. 56/58.


Telefon: +36 20 981 4741


E-mail: szia@szia.org 


 


Közhasznúsági jelentés


Közlemény. A Szociális Innováció Alapítvány a Kelet-európai Térség Fejlesztéséért szervezet Felügyelő Bizottsága és Kuratóriuma által elfogadott  Közhasznúsági Jelentését az Alapítvány ez úton tesz közzé  a közhasznú szervezetekről szóló 1997. évi CLVI. törvény 14. §-ának (2) bekezdése szerint.

 
CsatolmányMéret
Kozhasznusagi_alairt_2013evi.pdf2.36 MB
2012evi_KOZHASZNUSAGI_ai.pdf4.6 MB
kozhaszn_2011.pdf3.13 MB
szakmai_beszamolo_2011.pdf332 KB
2010_evi_kozhasznusagi.pdf2.7 MB
2010_evi_szakmai_beszamolo.pdf275.61 KB
1_Kozhasznusagi_jelentes_2009.pdf437.15 KB
KOZL_2009_evi_1_szazalek_felh.pdf875.91 KB
2_KJ_kimutatas_2009.pdf883.43 KB
3_KJ_kiegeszito_melleklet_2009.pdf1.3 MB
cikk4o.pdf1.92 MB
2008_evi_kozhasznusagi_ai.pdf1.52 MB
2008_evi_kieg_szakmai_szoveges_besz_ai.pdf445.37 KB
SzJA_1_2008_evi_felhasznalasa.jpg296.81 KB
Kozlemeny_atutalt_osszeg_felhasznalasarol.pdf838.09 KB

Web design © 2009 Vargha János